Privacy Policy

A jobb felhasználói élmény érdekében, használja az Internet Explorer legfrissebb verzióját vagy váltson másik böngészőre.
JOGI
Huawei Consumer Business – adatvédelmi nyilatkozat

A Huawei Consumer Business – adatvédelmi nyilatkozat legutóbbi frissítésének dátuma:
2020. március 27.

A Huawei Device Co., Ltd. és globális társvállalatai (együttesen „Huawei”, vagy bármilyen többes szám első személyben történő hivatkozás) tiszteletben tartják személyiségi jogait. Ezért létrehoztunk egy Adatvédelmi nyilatkozatot (a továbbiakban „jelen Nyilatkozat”), amely ismerteti személyes adatai gyűjtésének, felhasználásának, közzétételének, védelmének, tárolásának és átvitelének módját. Kérjük, szánjon néhány percet adatvédelmi nyilatkozatunk elolvasására és megismerésére, továbbá lépjen velünk kapcsolatba, ha bármilyen kérdése lenne.

A személyes adat olyan elektronikus vagy egyéb adatokat jelent, amelyek önmagukban vagy más adatokkal együtt alkalmasak egy természetes személy azonosítására, illetve egy személy azonosíthatóvá tételére. A jelen Nyilatkozat ismerteti, hogy a Huawei hogyan dolgozza fel a személyes adatait, de nem tartalmazza az összes feldolgozási esetet, mivel az adott feldolgozási tevékenységek során külön értesítést kap. Ezért egy adott termék vagy szolgáltatás használata előtt javasoljuk, hogy olvassa el a Huawei által a termékhez vagy szolgáltatáshoz kiadott adatvédelmi nyilatkozatot vagy kiegészítő nyilatkozatot, amelyek ismertetik az adatalanyi jogainak gyakorlását, valamint az adatkezelővel történő kapcsolatteremtést.

Jelen Nyilatkozat csak a Huawei személyes és otthoni termékeire vonatkozik, beleértve a mobiltelefonokat, okostelefonokat, laptopokat, táblagépeket, hordható készülékeket, szélessávú mobileszközöket, okos háztartási gépeket, kiegészítőket, számítógépes alkalmazásokat, mobilszolgáltatásokat, szoftvereket, eszköztárakat, webhelyeket, valamint azokat a szolgáltatásokat, amelyek megjelenítik vagy megemlítik a jelen Nyilatkozatot.

I.Hogyan használja és gyűjti az Ön személyes adatait a Huawei?

A. A Huawei által gyűjtött személyes adatok

A Huawei termékei vagy szolgáltatásai használata előtt lehetséges, hogy személyes adatokat kell megadnia. Nem kell megadnia a személyes adatait a Huawei vállalatnak, de néhány esetben bizonyos személyes adatok megadásának elmulasztása esetén nem biztosíthatók egyes kapcsolódó termékek vagy szolgáltatások.

A Huawei a jelen Nyilatkozatban foglalt célokból gyűjti és használja fel személyes adatait. Íme néhány példa az általunk gyűjtött személyes adatokra:

1. A Huawei számára biztosított személyes adatok

Bizonyos funkciók vagy szolgáltatások használatához regisztrálnia kell egy Huawei azonosítót. Amikor Huawei azonosítót regisztrál vagy bejelentkezik egy Huawei azonosítóval online vásárlás, szoftverek letöltése vagy szolgáltatások vásárlása céljából, arra fogjuk kérni, hogy adja meg a vonatkozó személyes adatait, például a nevét, e-mail-címét, mobiltelefonszámát, rendelési adatait, szállítási címét és fizetési módját.

A Huawei biztosíthat Önnek cloud tárhelyszolgáltatásokat, amelyek segítségével szinkronizálhatja fájljait, képeit és adatait, illetve biztonsági másolatot készíthet róluk.

Bizonyos Huawei termékekkel kommunikálhat vagy információkat oszthat meg másokkal. Amikor egy Huawei termék segítségével oszt meg valamilyen tartalmat a családjával és barátaival, lehetséges, hogy létre kell hoznia egy Huawei azonosítót, amely tartalmaz olyan adatokat, amelyek nyilvánosak lesznek, például a becenevét és avatarját. A Huawei adatokat gyűjthet ezekkel a személyekkel kapcsolatban, például a nevüket, e-mail-címüket és telefonszámukat. A Huawei megteszi a megfelelő és szükséges intézkedéseket a megadott adatainak megóvása érdekében. Biztosítania kell, hogy az érintett személyek hozzájárultak ahhoz, hogy az adataikat megossza a Huawei vállalattal.

Bizonyos joghatóságok a fiókok valós névvel való hitelesítésére, az elektronikus játékfüggőség megakadályozására vagy az internetes fizetésre vonatkozó követelményei miatt a Huawei kérheti Öntől, hogy biztosítson egy kormány által kiállított, személyazonosságot igazoló okmányt vagy az Ön azonosítására alkalmas vonatkozó kártyainformációkat.

2. A Huawei által a szolgáltatások használata során gyűjtött adatok

A Huawei adatokat gyűjt a készülékéről, illetve arról, hogy Ön és a készüléke hogyan cserél információkat a Huawei termékeivel és szolgáltatásaival. Az ilyen típusú információk közé a következők tartoznak:

(1) Készülék- és alkalmazásadatok, például a készülék neve, a készülék azonosító kódja (IMEI, ESN, MEID és SN), a készülék aktiválási ideje, a hardver modellje, az operációs rendszer verziója, az alkalmazások verziója, a szoftverek azonosító kódja, valamint a készülék és az alkalmazások beállításai (például régió, nyelv, időzóna és betűméret).

(2) Mobilhálózati információk, például a nyilvános földi mobil hálózat (PLMN) szolgáltatójának azonosítója és IP-címe.

(3) Naplóinformációk. Amikor a Huawei szolgáltatásait használja vagy Huawei által biztosított tartalmakat tekint meg, a Huawei automatikusan összegyűjt és naplóz bizonyos információkat, például a hozzáférés idejét, a hozzáférések számát, az IP-címet és az eseményekkel (például hibák, összeomlások, újraindítások és frissítések) kapcsolatos információkat.

(4) Helyinformáció. A Huawei gyűjti, felhasználja és feldolgozza a készüléke megközelítő vagy pontos helyének adatait, amikor hozzáfér bizonyos helyalapú szolgáltatásokhoz (például keresés, navigációs szoftverek használata vagy egy konkrét hely időjárási információinak megtekintése esetén). A helyinformációt a GPS és a Wi-Fi adatai, valamint a szolgáltató hálózati azonosítója alapján lehet megállapítani. Fel fogjuk kérni, hogy válassza ki azokat az alkalmazásokat, amelyek számára engedélyezni kívánja a helyalapú szolgáltatásokat. A készülék beállítások menüjében letilthatja bizonyos szolgáltatások helymeghatározási engedélyeit, hogy készüléke ne ossza meg ezekkel a helyinformációját.

(5) A Huawei szerverein tárolt adatok. Például a felhőbe feltöltött adatok a Huawei szerverein lesznek tárolva a gyors hozzáférés érdekében és az eszközök közötti megosztás céljából. Nem tekintjük meg a Huawei szerverein tárolt adatait.

3. Harmadik féltől származó adatok

Amennyiben a jogszabályok megengedik, a Huawei adatokat gyűjt Önről nyilvános és kereskedelmi forrásokból. A Huawei harmadik felek közösségi hálózati szolgáltatásaiból is beszerezhet bizonyos adatokat, például hogy mikor jelentkezett be utoljára egy Huawei-weboldalra egy közösségi hálózati fiók használatával.

4. Azonosításra nem alkalmas adatok gyűjtése és felhasználása

Az azonosításra nem alkalmas adatok olyan adatok, amelyek nem használhatók egy személy azonosítására. Az azonosításra nem alkalmas adatok közé tartoznak például a weboldalak látogatásával, alkalmazások letöltésével és termékeladási mennyiségekkel kapcsolatok statisztikák. A Huawei olyan statisztikai adatokat gyűjt, amelyek segítenek annak megértésében, hogy a felhasználók hogyan használják a termékeinket és szolgáltatásainkat. Ezek alapján tudjuk továbbfejleszteni a szolgáltatásainkat, hogy jobban megfeleljenek az Ön igényeinek.

Az Ön személyes adatait és az azonosításra nem alkalmas adatokat külön tároljuk, és egymástól függetlenül használjuk fel. Felmerülhetnek olyan körülmények, amikor a Huawei egyéb célokból is gyűjt, felhasznál, közzétesz vagy továbbít azonosításra nem alkalmas adatokat.

B. Hogyan használja az Ön személyes adatait a Huawei?

A Huawei a következő célokra használhatja fel az Ön személyes adatait:

(1) Az Ön által megvásárolt személyes és otthoni Huawei termékek regisztrációjához és aktiválásához.

(2) Egy Huawei azonosító regisztrációjához, hogy Ön a funkciók és mobilszolgáltatások szélesebb körét használhassa.

(3) Az Ön által kért termékek és szolgáltatások kézbesítéséhez, aktiválásához és hitelesítéséhez, módosítások végrehajtásához, valamint műszaki támogatás és értékesítés utáni szolgáltatások biztosításához az említett termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, az Ön igényeinek megfelelően.

(4) Az operációs rendszer vagy az alkalmazások frissítésével vagy telepítésével kapcsolatos értesítések küldéséhez.

(5) Személyre szabott felhasználói élmény és tartalmak biztosításához.

(6) Információk küldéséhez Önnek olyan termékekről és szolgáltatásokról, amelyek érdekelhetik, a Huawei promóciós tevékenységeihez és piaci felméréseihez szóló meghívók küldéséhez, illetve marketingcélú információk küldéséhez. Ha nem szeretne ilyen információkat kapni, bármikor kérheti az értesítések küldésének felfüggesztését.

(7) Belső vizsgálatok, adatelemzések és kutatások lebonyolításához; az üzleti hatékonyság elemzéséhez és a piaci részesedések felméréséhez; a Huawei termékeinek és szolgáltatásainak továbbfejlesztéséhez.

(8) Az Ön által fel- vagy letöltött adatok, illetve a fel- és letöltési műveletekhez szükséges adatok szinkronizálásához, megosztásához és tárolásához.

(9) Az adatvesztés-megelőzési és csalásellenes programjaink továbbfejlesztéséhez.

(10) A törvények és szabályok által előírt folyamatokhoz, például adózáshoz vagy hatósági adatigénylésekhez.

(11) Egyéb célokhoz az egyes szolgáltatásokon belül vagy az Ön hozzájárulásával.

II.Hogyan használja a Huawei a sütiket és hasonló technológiákat?

A sütik olyan szöveges fájlok, amelyeket a webszerverek az Ön számítógépén vagy mobilkészülékén tárolnak, és amelyek tartalmát csak a sütit létrehozó szerver érheti el és olvashatja. Az Ön által használt böngészők vagy mobilalkalmazások mind egyedi sütiket használnak. A sütik szövege gyakran tartalmaz azonosítókat, weboldalneveket, illetve számokat és karaktereket. További információkért, kérjük ellenőrizd a Sütik szabályzatát a hivatalos weboldalunkon. 

III.Hogyan osztja meg az Ön személyes adatait a Huawei?

A személyes adatokat nem osztjuk meg más vállalatokkal, szervezetekkel vagy személyekkel, kivéve, ha a következő körülmények egyike érvényes:

(1) Megosztás belegyezést követően: Az Ön engedélyével a Huawei az Ön által meghatározott információkat megoszthatja bizonyos harmadik felekkel, vagy megadott kategóriájú harmadik felekkel.

(2) Megosztás jogszabályok és rendeletek értelmében: A Huawei megoszthatja az adatait, ha erre jogszabály vagy rendelet kötelezi, ha jogi vita eldöntésére kell felhasználnia azokat, vagy ha erre közigazgatási vagy bírósági szervek jogszabályok értelmében kötelezik.

(3) Megosztás a Huawei társvállalataival: Az információit a Huawei kizárólag kifejezett és törvényes célokból oszthatja meg társvállalatival, és a megosztás kizárólag a szolgáltatások számára szükséges adatokra korlátozódik. Például a regisztráció engedélyezése előtt ellenőrizzük, hogy a fiókok globálisan egyediek-e.

(4) Megosztás üzleti partnerekkel: Egyes termékeket és/vagy szolgáltatásokat közvetlenül partnereink biztosítják Önnek. A Huawei megoszthatja velük az Ön adatait, amelyeket az Ön által kért termékek és/vagy szolgáltatások biztosítására (például harmadik féltől származó termék értékesítése a Huawei e-kereskedelmi platformján vagy más vállalatoktól származó videotartalom a Huawei alkalmazásain keresztül), valamint az Ön érdeklődési körének feltérképezésére, és ennek alapján reklám- és promóciós vagy egyéb anyagok küldésére használhatnak.

(5) Megosztás szolgáltatókkal: A Huawei ezek mellett megoszthatja adatait olyan vállalatokkal, amelyek helyettünk vagy a nevünkben biztosítanak Önnek szolgáltatásokat. Ilyen szolgáltatók például a Huawei nevében ügyfélszolgálati szolgáltatásokat biztosító, e-maileket küldő és a műszaki támogatást nyújtó szolgáltatók. A szolgáltatók kizárólag a Huawei nevében való szolgáltatásnyújtás céljából használhatják az Ön adatait.

(6) A Huawei akkor osztja meg az Ön adatait, ha erre indokoltan szükség van, például amikor érvényes jogszabály, rendelet, illetve bírósági vagy kormányzati szerv kötelezi erre.

A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik esetekben a Huawei ügyel a megosztás törvényességére, és szigorú titoktartási megállapodást és/vagy adatvédelmi záradékot írat alá azokkal a vállalatokkal, szervezetekkel és személyekkel, akikkel a személyes adatokat megosztja. Ezeknek a feleknek be kell tartaniuk a jelen Nyilatkozatban foglaltakat, és a személyes adatok kezelésekor meg kell tenniük a szükséges adatvédelmi és biztonsági lépéseket.

IV.Hogyan védi meg az Ön személyes adatait a Huawei?

A Huawei nagyon fontosnak tartja a személyes adatok védelmét, ezért az iparág szabványos eljárásaival akadályozza meg azok illetéktelen elérését, megosztását, módosítását, illetve a sérülését és az elvesztését. Ennek érdekében a Huawei a következőket teszi:

(1) Megfelelő és ésszerű lépéseket teszünk annak érdekében, hogy csak azokat a minimális mértékű személyes adatokat gyűjtsük, amelyek feltétlenül szükségesek arra a célra, amely érdekében feldolgozzuk azokat. Személyes adatait nem tartjuk meg a jelen Nyilatkozatban és az adott termékek vagy szolgáltatások adatvédelmi értesítéseiben foglaltakhoz szükségesnél hosszabb ideig, hacsak a megtartási idő meghosszabbítását jogszabály nem írja elő vagy engedélyezi.

(2) Az adatok átvitele közbeni védelem céljából számos technológiát, például kriptográfiát használunk. Megbízható védelmi eljárásokat alkalmazunk az adatok és az azokat tároló kiszolgálók védelmére a támadásokkal szemben.

(3) Hozzáférés-vezérlési mechanizmusokkal biztosítjuk, hogy kizárólag a jogosult személyek férhessenek hozzá személyes adataihoz. Ezek mellett szabályozzuk a jogosult személyek számát, és hierarchiaalapú engedélykezelést alkalmazunk rajtuk a szolgáltatási igényeknek és a személyek hozzáférési szintjének megfelelően.

(4) Üzleti partnereinket és szolgáltatóinkat szigorúan választjuk meg, a kereskedelmi szerződések, ellenőrzések és értékelések esetében pedig a személyes adatok védelmére irányuló követelményeket támasztunk.

(5) Alkalmazottaink személyes adatvédelmi tájékozottságát biztonsági és adatvédelmi oktatásokkal, tesztekkel és népszerűsítési eseményekkel bővítjük.

A Huawei elkötelezett az Ön személyes adatainak védelme iránt. Ennek ellenére egyik biztonsági eljárás sem tökéletes, és nincs teljesen biztonságos termék, szolgáltatás, weboldal, adatátvitel, számítástechnikai rendszer vagy hálózati kapcsolat.

Az esetleges kockázatok – például a személyes adatok kiszivárgása, sérülése vagy elvesztése – elleni védelem érdekében a Huawei többféle mechanizmust és ellenőrző intézkedést fejlesztett ki, szigorúan meghatározta a biztonsági incidensek és rések, valamint az ezeknek megfelelő feldolgozási eljárások osztályozási irányelveit, és kialakított egy külön Biztonsági tanácsadás és Biztonsági közlemények oldalt. A Huawei létrehozott egy különálló vészhelyzet-elhárítási csoportot, amely biztonsági terveket valósít meg, csökkenti az adatvesztés kockázatát, elemzéseket, helymeghatározást és kármentesítést végez, valamint követési műveleteket hajt végre a megfelelő vállalati osztályokkal a biztonsági incidensek kezelésére vonatkozó szabályzatoknak és követelményeknek megfelelően.

Ha bármilyen incidens történik személyes adataival kapcsolatban, a Huawei a vonatkozó jogi és szabályozási követelményeknek megfelelően értesíti Önt az incidens alapvető részleteiről, lehetséges hatásáról és a Huawei által megtett vagy a jövőben megvalósítandó lépésekről, valamint javaslatokat ad az aktív védelemre, kockázatcsökkentésre és a helyreállítási intézkedésekről. Az értesítés érkezhet e-mailben, SMS-ben, leküldéses módon stb. Ha az érintett személyek egyenként való értesítése problémás, megfelelő és hatékony intézkedéssel Biztonsági közleményt adunk ki. Ezek mellett a felügyelő szervek által előírtak értelmében jelentéseket küldünk a személyes adatokat érintő incidensek kezelésének állapotáról is.

V.Hogyan kezelheti a saját személyes adatait?

A. Hozzáférés, helyesbítés, törlés, adatátvitel, a feldolgozás korlátozása, a feldolgozás elutasítása.

Egyes országokban, ahol a Huawei termékeket és szolgáltatásokat biztosít, vagy ahol a Huawei a személyes adatok feldolgozását végzi, a jogszabályok értelmében az adatok tulajdonosainak kérelmezési joguk van (a továbbiakban „kérelmek”) a Huawei által tárolt személyes adatok hozzáférésére, helyesbítésére, törlésére, áthelyezésére, illetve a feldolgozásuk korlátozására vagy elutasítására vonatkozóan. Emellett joga van az adatok átvitelére is.

1. A kérelmezés módjai és csatornái

Az adattulajdonosok kérelmeit a Huawei megadott biztonsági csatornáin kell elküldeni. A kérelmek akkor is érvényesek, ha az igénylő nem hivatkozik a kérelem alapjául szolgáló jogszabályokra.

Az adattulajdonosok a Huawei Consumer BG hivatalos weboldalán, illetve a HiCare vagy a Huawei ID alkalmazásban küldhetik el kérelmeiket. Ha egy adattulajdonos telefonos vagy online ügyfélszolgálaton keresztül, e-mailben, vagy egyéb csatornán nyújt be kérelmet, megkérjük arra, hogy hivatalosan is nyújtsa be azt a fent említett csatornák valamelyikén keresztül az intézkedésekről és az eredményekről való kommunikáció és visszajelzés elősegítése érdekében. Az adattulajdonosok számára kijelölt kérelmezési csatornák célja az adattulajdonosok jogainak védelme, a Huawei rendes működésének biztosítása, valamint a kérelmezéssel való visszaélés kizárása.

2. A kérelmek érvényessége

A legtöbb jogszabály értelmében az adattulajdonosoknak bizonyos követelményeknek kell megfelelnie a kérelem benyújtásakor. A jelen Nyilatkozat a következőket teszi szükségessé:

(1) Kérések elküldése a Huawei által biztosított dedikált kérési csatornákon keresztül (azaz a Huawei Consumer BG hivatalos weboldalán, illetve a HiCare vagy a Huawei ID alkalmazásban).

(2) Elegendő adat megadása a Huawei számára a személyazonosságuk ellenőrzéséhez (annak biztosításához, hogy a kérés kezdeményezői maguk az adattulajdonosok, vagy azok meghatalmazottjai legyenek).

(3) Gondoskodás arról, hogy a kérések pontosak és teljesíthetők legyenek.

Létezhetnek olyan körülmények, közöttük törvényi előírások és szabályozások, amelyek értelmében a Huawei a kérés egy részének vagy egészének a teljesítését elutasíthatja.

B. Beleegyezés visszavonása

Módosíthatja a személyes adatai gyűjtésének engedélyezett hatókörét, vagy vissza is vonhatja a beleegyezését anélkül, hogy ez hatással lenne a beleegyezésen alapuló és a visszavonás előtti feldolgozási tevékenységek törvényességére.

Jogait gyakorolhatja adatok törlésével, vonatkozó funkciók letiltásával, vagy adatvédelmi beállítások megadásával a használt Huawei terméken. A Huawei az egyes termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó beleegyezés visszavonásának módszereit az adott termékekhez és szolgáltatásokhoz tartozó adatvédelmi nyilatkozatban vagy kiegészítő nyilatkozatban, vagy a fenti A szakaszban ismertetetteknek megfelelő kérésre bocsátja rendelkezésre.

C. Huawei azonosító regisztrációjának törlése

A Huawei azonosítót használó termékeken törölheti a fiókja regisztrációját. A regisztráció törlését követően nem biztosítjuk tovább a termékeket és szolgáltatásokat, valamint töröljük az Ön személyes adatait, hacsak a vonatkozó törvények erről másképp nem rendelkeznek. A fiókját a regisztrálás törlését követően nem lehet visszaállítani. Ha újra használni szeretné a vonatkozó Huawei termékeket és szolgáltatásokat, akkor egy új Huawei azonosítót kell regisztrálnia. A regisztráció törlésére vonatkozó kérelmet a beállítások menüben nyújthatja be, és a törlési folyamatot ott fejezheti be, miután bejelentkezett a Huawei azonosítójával egy vonatkozó eszközön, alkalmazásban vagy a hivatalos weboldalon.

VI.Hogyan védi meg a gyermekek személyes adatait a Huawei?

A Huawei személyes és otthoni termékeit felnőttek általi használatra szánták. Azonban, mivel a Huawei termékeihez és szolgáltatásaihoz adott esetben gyermekek is hozzáférhetnek, tisztában vagyunk a kiegészítő megelőző intézkedések fontosságával az adatvédelem és a biztonság terén. A Huawei az egyes országok és régiók helyi törvényei által meghatározott nagykorúság korhatára alapján állapítja meg, hogy az adattulajdonosok gyermeknek minősülnek-e.

Gyermekek személyes adatainak – a szülői felelősséget gyakorlók jóváhagyásával történő – gyűjtése esetén az adatokat csak a vonatkozó törvények által megengedett módon használjuk fel vagy tesszük közzé, ha azt a szülői felelősség gyakorlói egyértelműen jóváhagyták, vagy ha ez a gyermekek védelme érdekében szükséges. A szülői felelősség gyakorlói, akik gyermekeik személyes adatainak hozzáférését, módosítását vagy törlését igénylik, valamint a gyámság alatt álló személyek a „IV. Hogyan védi meg az Ön személyes adatait a Huawei?” fejezetben megadott csatornákon keresztül léphetnek velünk kapcsolatba.

Ha a Huawei véletlenül gyermekek személyes adatait gyűjti össze a szülői felelősség gyakorlóitól kapott beleegyezés hiányában, akkor a Huawei a lehető leghamarabb törli az adatokat, miután tudomást szerzett a fennálló helyzetről.

VII.Hivatkozások harmadik féltől származó webhelyekre, termékekre és szolgáltatásokra

A Huawei weboldalai, alkalmazási szoftverei, termékei és szolgáltatásai harmadik féltől származó webhelyekre, termékekre és szolgáltatásokra mutató hivatkozásokat tartalmazhatnak. A Huawei termékei és szolgáltatásai emellett felhasználhatnak vagy biztosíthatnak bizonyos harmadik féltől származó termékeket vagy szolgáltatásokat, például a Huawei HiApp alkalmazás-áruházában közzétett, harmadik féltől származó alkalmazásokat.

A harmadik féltől származó webhelyekre, termékekre és szolgáltatásokra mutató hivatkozások kizárólag a felhasználó kényelmét szolgálják. Ezen hivatkozások használatát Önnek önállóan kell mérlegelnie. Mielőtt harmadik feleknek megadná a személyes adatait, kérjük, olvassa el a harmadik felek adatvédelmi nyilatkozatait.

VIII.Személyes adatainak nemzetközi átvitele

Termékeinket és szolgáltatásainkat különböző helyszíneken található erőforrásokon és szervereken keresztül biztosítjuk. Előfordulhat, hogy termékeink és szolgáltatásaink biztosításához az Ön személyes adatainak országok közötti átvitelére lesz szükség. A Huawei arra meghatalmazott személyzete és a nevünkben eljáró harmadik felek elérhetik, felhasználhatják és feldolgozhatják az Öntől összegyűjtött személyes adatokat egy olyan országban/régióban, amely nem egyezik meg azzal az országgal/régióval, ahol Ön megadta a személyes adatokat, és amelyben kevésbé szigorú adatvédelmi törvények érvényesülhetnek. Az Ön személyes adatainak országok/régiók közötti átvitelekor gondoskodunk a személyes adatok védelméről a jelen nyilatkozatban leírt módon, vagy az Ön részére az adatgyűjtés időpontjában másképpen (például az adott termék vagy szolgáltatás adatvédelmi nyilatkozatában vagy kiegészítő nyilatkozatában) jelzett módon.

A Huawei globális adatvédelmi gyakorlatokat vezetett be a különböző adatvédelmi törvények által védett személyes adatok feldolgozása céljából. A Huawei a személyes adatok a működési helyéül szolgáló országok közötti átvitelekor betartja a vonatkozó adatvédelmi törvények normáit és feltételeit, beleértve a biztonságra és a feldolgozásra vonatkozó normákat és feltételeket is.

Az Európai Unióból vagy Svájcból érkező személyes adatokra vonatkozóan betartjuk azon vonatkozó jogi előírásokat, amelyek a személyes adatoknak az Európai Gazdasági Térségen („EGT”) vagy Svájcon kívülre történő átvitelekor a személyes adatok megfelelő védelmét szolgálják. Különféle jogi mechanizmusokat, például szerződészáradékokat alkalmazunk a személyes adatok országhatárokon túlnyúló átvitelének megvalósításához, vagy megelőző biztonsági intézkedésekre, például az adatok anonimizálására kerítünk sort az ilyen átvitelek előtt.

IX.Nemzetközi felhasználók/ a Kínához tartozó Hongkong, Makaó és Tajvan felhasználói

Ha a Huawei Mobile services szolgáltatásait egy olyan országban vagy régióban használja, amely szerepel az A. melléklet 2. részében, akkor az Aspiegel Limited az adatkezelő. Ha a Huawei Mobile szolgáltatásokat egy olyan országban vagy régióban használja, amely szerepel az A. melléklet 3. Részében, akkor a Huawei Service (Hong Kong) Co., Limited az adatkezelő. A részletekért tekintse meg a helyi Consumer Cloud szolgáltatás adatvédelmi nyilatkozatát.

A Kínán kívül található törvényhozási körzetek online Huawei üzletei külön jogi entitásnak számítanak, és felelősek az általuk gyűjtött személyes információkért. Az adatkezelőről szóló további részletekért lásd a helyi online üzletek adatvédelmi nyilatkozatait.

X.Jelen Nyilatkozat frissítései

A Huawei fenntartja a jogot jelen Nyilatkozat frissítésére.

Amennyiben jelen Nyilatkozat frissül, a Huawei a módosításokról több csatornán is tájékoztatást ad, például közzéteszi a legfrissebb verziót a hivatalos weboldalunkon: http://consumer.huawei.com.

A Nyilatkozat „Jelentős változtatásai” közé tartoznak, a teljesség igénye nélkül, a következők:

(1) Jelentős változások a szolgáltatási módokban, például a személyes adatok feldolgozásának célját, a feldolgozott személyes adatok típusát vagy a személyes adatok feldolgozási módját illetően

(2) Jelentős változások a tulajdonosi szerkezetben, a vállalati szerkezetben stb., például tulajdonosváltás, üzleti kiigazítás, csődeljárás vagy felvásárlás miatt

(3) Változások, amelyek a személyes adatok megosztásának, átvitelének vagy közzétételének fő célkitűzéseit érintik

(4) Jelentős, az Ön jogaira vonatkozó változások, amelyek a személyes adatok feldolgozását, illetve az Ön joggyakorlási módjait érintik

(5) Változások a Huawei részlegeit, elérhetőségeit és panaszokkal foglalkozó csatornáit illetően, amelyek a személyes adatok feldolgozásának biztonságáért felelősek

(6) A személyes adatok biztonságával kapcsolatos hatásvizsgálati jelentésekben azonosított magas kockázati tényezők

XI.Hogyan veheti fel velünk a kapcsolatot?

Ha bármilyen kérdése, megjegyzése vagy javaslata van, vegye fel velünk a kapcsolatot a kapcsolatfelvételi oldalon, vagy világszerte megtalálható irodáinkon keresztül. A Huawei irodáinak teljes listáját a globális irodák oldalán találja.

Ha élni akar az adatvédelmi jogaival, vagy bármilyen adatvédelmi problémája áll fenn, ami miatt adatvédelmi panaszt kell benyújtania az Adatvédelmi felelősünknek (DPO), illetve, ha kapcsolatba akar lépni az adatvédelmi felelőssel általános adatvédelmi kérdésekben, akkor látogassa meg az Adatalany jogai portálunkat.

Megjegyzés: A helyi törvények és a nyelvek közti különbségekből kifolyólag a Huawei Consumer Business – adatvédelmi nyilatkozat helyi verziói eltérhetnek ettől a verziótól. Bármilyen ütközés esetén a helyi verziók az irányadók.

Copyright ©2020 Huawei Device Co., Ltd. Minden jog fenntartva.

A. melléklet – Országok/Régiók listája

A Huawei fenntartja a jogot a lista frissítésére.

Sz. Országok/Régiók
1. rész Kontinentális Kína
2. rész Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Észak-Macedónia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Hollandia, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Egyesült Királyság, Svájc, Montenegró, Albánia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Vatikán, Málta, Moldova, Izrael, Holland Antillák, Andorra, Monaco, San Marino, Feröer-szigetek, Gibraltár, Grönland, Guernsey, Man-sziget, Jersey, St. Pierre és Miquelon (Franciaország), Karibi Hollandia, Aland-szigetek, Japán, Dél-Korea, Törökország, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Ukrajna
3. rész Hongkong (Kína), Makaó (Kína), Malajzia; Vietnám, India, Banglades, Kambodzsa, Laosz, Mianmar, Nepál, Pápua Új-Guinea, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Srí Lanka, Tajvan (Kína), Thaiföld, Fidzsi-szigetek, Szamoa, Tonga, Vanuatu, Indonézia, Salamon-szigetek, Brunei, Maldív-szigetek, Bhután, Kiritimati (Karácsony)-sziget, Kókusz (Keeling)-szigetek, Cook-szigetek, Francia Polinézia, Guam, Kelet-Timor, Kiribati, Marshall-szigetek, Mikronézia, Nauru, Új-Kaledónia, Niue, Norfolk-szigetek, Északi-Mariana-szigetek, Palau, Pitcairn-szigetek, Tokelau, Tuvalu, Wallis és Futuna, Amerikai Szamoa, Bolívia, Kolumbia, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Salvador, Guatemala, Honduras, Jamaica, Mexikó, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, Uruguay, Venezuela, Chile, Puerto Rico, Aruba, Bahama-szigetek, Barbados, Brit Virgin-szigetek, Francia Guyana, Grenada, Haiti, Saint Lucia, Suriname, Trinidad és Tobago, Belize, Antigua és Barbuda, Bermuda, Anguilla, Guyana, Martinique, Saint Kitts és Nevis, Turks- és Caicos-szigetek, Kajmán-szigetek, Dominikai Köztársaság, Guadeloupe, Montserrat, Saint-Barthélemy, Falkland-szigetek (Malvinas), Amerikai Virgin-szigetek, Algéria, Bahrein, Kamerun, Csád, Elefántcsontpart, Egyiptom, Irak, Jordánia, Kuvait, Mali, Omán, Pakisztán, Katar, Szaúd-Arábia, Szenegál, Egyesült Arab Emírségek (UAE), Jemen, Kongói Köztársaság (Kongó), Benin, Burkina Faso, Egyenlítői-Guinea, Etiópia, Gabon, Libanon, Líbia, Mauritánia, Marokkó, Dél-Szudán, Togo, Afganisztán, Közép-Afrikai Köztársaság, Zöld-foki Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK), Dzsibuti, Eritrea, Gambia, Bissau-Guinea, Niger, Guinea, Palesztin Állam, Szent Heléna, Ceuta és Melilla, Kanári-szigetek, Angola, Botswana, Comore-szigetek, Ghána, Kenya, Libéria, Lesotho, Mayotte, Madagaszkár, Malawi, Mauritius, Mozambik, Nigéria, Namíbia, Réunion-sziget, Sierra Leone, Szomália, Szváziföld, São Tomé és Príncipe, Seychelle-szigetek, Dél-Afrikai Köztársaság, Tanzánia, Uganda, Zambia, Zimbabwe, Burundi, Ruanda, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán, Mongólia, Kazahsztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Oroszország, Brazília, Argentína
A consumer.huawei.com elhagyása
A linkre kattintás után egy harmadik fél weboldalára lép. A Huawei nem felelős és nem ellenőrzi ezt a harmadik fél weboldalát.
Visszatérés Folytatás